Súlyos testi sértés Hajdúböszörményben

2015. 08. 18., k - 16:04
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúböszörményi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint bántalmazta feleségét és annak unokatestvérét, akinek az orrát is eltörte.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 38 éves R. Zsolttal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2015. július 20-án 19 óra körüli időben a gyanúsított megjelent felesége hajdúböszörményi családi házában, ahol a nővel vitatkozni kezdett, mivel korábban megromlott közöttük a viszony. A házban tartózkodott a nő unokatestvére, aki rokona védelmére kelt. A 36 éves férfit ekkor R. Zsolt tettleg bántalmazni kezdte, ököllel többször megütötte és megrúgta, majd lefejelte. A nő az esetről bejelentést tett a rendőrség ügyeletére. A helyszínre érkező rendőrök a 38 éves támadót elfogták, a sértetthez pedig mentőt hívtak, aki a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A járőrök R. Zsoltot előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság a terhelttel szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.