Sörösüveggel törte be az ajtó üvegét

2015. 08. 04., k - 09:35
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balmazújvárosi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 35 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint betörte egy helyi söröző ajtóüvegét.

Egy balmazújvárosi söröző alkalmazottja bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2015. július 27-én arról, hogy egy helyi férfi a söröző bejárati ajtajának üvegét betörte. A rendőrök a bejelentést követően a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható L. Jánost. A járőrök a helyi férfit otthonában elfogták és előállították a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 35 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt beismerő vallomásában elmondta, hogy egy sörösüveggel törtbe be az ajtó üvegét.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.