Rendőrségi hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 08. 06., k - 09:32
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megtámadták a balesetben részes gépkocsivezetőt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten a rendőrök. Az egyenruhások 11 főt állítottak elő, közülük 1 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain 1 súlyos és 1 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

 

Debrecenben 2013. augusztus 5-én hajnalban a Szent Anna utca és Klaipeda utca kereszteződésében két személygépkocsi ütközött egymással. A balesetet követően az egyik jármű 29 éves vezetője két férfi utasával együtt oda ment a balesetben részes másik személygépkocsi vezetőjéhez és – az ütközés bekövetkezése miatt – megtámadták. A 35 éves férfi próbált elmenekülni fenyegetőző támadói elől, de a három férfi az utcán utolérte és bántalmazta.

A megtámadott vezetőt sérülései miatt később a mentőszolgálat munkatársai a kórházba szállították.  

A helyszínre érkező rendőrök megakadályozták a további bántalmazást és elfogták az indulatosan viselkedő férfiakat. A gépjárművezetőkkel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely a 29 éves támadó vonatkozásában pozitív értéket jelzett.

A rendőrök a garázdákat a kapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

H. László, H. Vilmos és L. Károly ellen a Debreceni Rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.