Pénztárcát lopott

2015. 08. 18., k - 09:26
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A berettyóújfalui rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 32 éves létavértesi férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint ellopta az idős sértett pénztárcáját.

A nyomozás adatai szerint 2015. július 25-én 15 óra 40 perckor Létavértesen egy 74 éves férfi tartott a bevásárlásból haza, amikor a kapujánál odalépett hozzá a gyanúsított és a zsebéből kivette a pénztárcát, amivel elszaladt. A sértett a közelben tartozkodó szomszédjától kért segítséget, aki a tettes elé állt és felszólította, hogy adja vissza a bácsinak a pénztárcáját. A férfi ekkor a tárcát visszaadta, majd a helyszínről elmenekült. Az esetről történt bejelentést követően a Létavértesi Rendőrőrs munkatársai adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amely eredményre vezetett. A beszerzett információk és a kapott személyleírás alapján a rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 32 éves helyi lakost, akit otthonában elfogtak és a Létavértesi Rendőrőrsre előállítottak. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták H. Sándort, aki beismerő vallomást tett.  

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság a terhelttel szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.