Pénztárcát lopott

2015. 08. 11., k - 14:23
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A balmazújvárosi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást D. Tiborral szemben, aki a gyanú szerint pénztárcát tulajdonított el egy helyi férfi lakásából.

Egy férfi tett bejelentést 2015. július 27-én 13 óra 15 perckor a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy ismeretlen személy nyitott állapotban hagyott lakásába bemenet, majd a farmernadrágja zsebéből a pénztárcáját eltulajdonította a benne lévő készpénzzel, személyes irataival és egy darab arany nyaklánccal együtt. A rendőrök a bejelentést követően adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható D. Tibort. A járőrök a 21 éves férfit elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra. A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták, aki vallomásában elmondta, hogy a pénztárcában található pénzt szórakozásra költötte az arany nyakláncot pedig eladta.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.