Parfümöt vittek el

2015. 06. 10., sze - 15:51
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást D. Attila és B. László ellen, akik a gyanú szerint egy debreceni üzletből parfümöt tulajdonítottak el.

A nyomozás adatai szerint 2015. május 8-án D. Attila és B. László bementek egy debreceni üzletbe, ahol D. Attila egy parfümről az áruvédelmi eszközt eltávolította és azt a nadrágja övéhez rejtette, amíg társa takarta őt. Ezt követően fizetés nélkül akartak távozni az üzletből. A cselekményt a bolt alkalmazottja észlelte, a két férfit a helyszínen visszatartotta és értesítette a rendőrséget. A járőrök a 21 és a 30 éves férfit elfogták, majd bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. A terheltek a bűncselekmény elkövetését elismerték.

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.