Összesítő Heves megyéből

2021. 07. 06., k - 09:18
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Az elmúlt 24 órában három személyi sérüléssel és egy anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába.

A szolgálatot ellátó állomány három személyt fogott el az ellenük kiadott körözés alapján. A rendőrök bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt kettő főt állítottak elő és kettő ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

A nyári időszakban a kedvező útviszonyok hatására jelentősen nő a járművek sebessége, s ezzel egyenesen arányosan emelkedik a baleseti kockázat, illetve a bekövetkezett baleseteknél a sérülések súlyosbodása. A járművezetők általában kevésbé tudnak koncentrálni, valamint a megszokottnál figyelmetlenebbek, ami egy közlekedési helyzetben megnöveli a reakcióidőt is. Legyenek türelmesek, körültekintőek, tartsanak nagyobb követési távolságot!

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mindig legyen körültekintő!

Még hitelt is vett fel a várpalotai férfi, hogy kriptovalutába fektesse pénzét, közel 15 millió forintja bánta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.