Orvhalászok rendőrkézen

2015. 07. 28., k - 14:34
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök elfogták azt a négy férfit, akik a gyanú szerint engedély nélkül halásztak egy halgazdaság gyökérkúti tavában.

A tiszafüredi rendőrök 2015. július 25-én 4 óra 30 perc körüli időben segítséget kértek a Hajdú-Bihar megyei kollégáiktól, mivel a 33-as számú főút közelében ellenőrzésre megállítottak egy személygépkocsit, amelyben négy férfi utazott. A járőrök a csomagtartó átvizsgálásakor több zsák halat és halászathoz használt hálót találtak. A helyszínre érkező egyeki rendőrök adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként megállapították, hogy a férfiak engedély nélkül halásztak a helyi halgazdaság egyik gyökérkúti tavában. A rendőrök a négy férfit elfogták és előállították az Egyeki Rendőrőrsre. A nyomozók a 35 éves I. Róbertet, B. Zsoltot és F. Csabát, valamint a 40 éves Cs. Ferencet gyanúsítottként kihallgatták, majd lefoglalták tőlük a közel 69 kilogramm súlyú, 21 darab pontyot, amelyeket a halgazdaság részére visszaadtak. A nyomozás során beszerzett adatok szerint a négy férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy további 16 alkalommal engedély nélkül halásztak.   

Balmazújvárosi Rendőrkapitányság a tiszaigari és kunmadarasi lakosok ellen lopás vétség és orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást. 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.