Országos összesítő

2019. 08. 10., szo - 03:31
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Az előző nap eseményei számokban.

A rendőrök 2019. augusztus 9-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban 59 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 személy vesztette életét, 18 súlyos és 40 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 154 személyt fogott el, közülük 20 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 106 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 210 személyt állítottak elő, köztük 111 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 5 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 115 esetben foganatosítottak.

Magyarország területén ezen a napon a rendőrök és a katonák 32 jogellenesen tartózkodó külföldit tartóztattak fel, állítottak elő és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elszaladt

A kaposvári fiatalember azt mondta megijedt, ezért szaladt el a baleset helyszínéről, amit ő maga okozott.

 

Kábítószer-kereskedők rendőrkézen

Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Ismeri a fiatalembert?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.