Ököllel ütötték

2015. 06. 25., cs - 13:11
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a két helyi fiúval szemben, akik a megalapozott gyanú szerint megvertek egy biztonsági őrt.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 22 éves P. Gergővel és a 21 éves Gy. Péterrel szemben.

A nyomozás adatai szerint 2015. május 30-án 2 óra 30 perc körül időben Debrecen, Dósa Nádor téren található szórakozóhelyen két vendég inzultálni kezdte az ott tartózkodó lányokat. A biztonsági őr ezt észlelte, ezért felszólította a két fiút, hogy távozzanak a vendéglátóhelyről. A terheltek ezt sérelmezték és vitatkozni kezdtek a biztonsági őrrel, akinek a fejét Gy. Péter több alkalommal, ököllel megütötte, míg társa P. Gergő megrúgta a 30 éves férfit, akit ököllel is ütni kezdett. A támadókat végül a sértett egy másik biztonsági őr segítségével kivezette az utcára, ahol a fiatalok tovább veszekedtek és folytatni akarták a verekedést, amit végül a közelben tartózkodó rendőrök megakadályoztak. A járőrök a 21 és 22 éves helyi lakosokat a helyszínen elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki P. Gergőt és Gy. Pétert, akik a bűncselekmény elkövetését elismerték.

A rendőrség a gyanúsítottakkal szemben folytatott nyomozást 2015. június 23-án befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.