Nadrágjába rejtette a fülhallgatót

2015. 10. 25., v - 08:19
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták azt a két fiút, akik a gyanú szerint egy helyi áruházból fülhallgatót tulajdonítottak el.

Egy debreceni áruház alkalmazottja tett bejelentést 2015. október 24-én 20 óra 20 perc körüli időben a rendőrség ügyeletére arról, hogy az üzletben két fiú a polcról levett egy fülhallgatót, majd arról az áruvédelmi eszközt eltávolították. Az egyik fiatalember a terméket a nadrágjába rejtette, majd társával fizetés nélkül távoztak a boltból. A gyanúsan viselkedő fiatalokat a biztonsági őr észrevette, a helyszínen visszatartotta és értesítette a rendőrséget. A járőrök a két fiatalkorút bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A terheltek a bűncselekmény elkövetését elismerték.

A Debreceni Rendőrkapitányság a helyi lakosok ellen – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja az eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ruhák közé bújt

A BRFK célkörözési nyomozói elfogták azt a nőt, aki egy ruhásszekrényben próbált elrejtőzni a 3 év szabadságvesztés letöltése elől.

 

Parfümöket lopott

A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában.

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.