Ruhák közé bújt

2024. 09. 10., k - 08:49
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK célkörözési nyomozói elfogták azt a nőt, aki egy ruhásszekrényben próbált elrejtőzni a 3 év szabadságvesztés letöltése elől.

Lopás, járművezetés bódult állapotban, valamint kábítószer birtoklása miatt három elfogatóparancs volt érvényben az ellen a 41 éves nő ellen, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztályának információi alapján a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai 2024. szeptember 5-én délután egy XIII. kerületi társasházban fogtak el.

A rendőröknek egy férfi nyitott ajtót, aki határozottan tagadta, hogy rajta és ismerősén kívül bárki más is lenne a lakásban, azonban a szobák átvizsgálásakor, egy ruhásszekrényben elrejtőzve rátaláltak a keresett nőre. R. Ritát elfogták, előállították a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitányságra, majd büntetés-végrehajtási intézetbe vitték.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Parfümöket lopott

A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában.