Megtetszett neki a mobiltelefon

2015. 05. 22., p - 12:12
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 20 éves fiúval szemben, aki a gyanú szerint egy helyi áruházból mobiltelefont tulajdonított el.

Egy férfi bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére arról, hogy egy debreceni áruházból egy fiú egy mobiltelefonról az áruvédelmi eszközt eltávolította, majd a telefont a zsebébe rejtette és azzal fizetés nélkül távozott az üzletből. A helyi lakost a bolt alkalmazottja észrevette és a helyszínen visszatartotta. A járőrök Sz. Zoltánt elfogták, majd bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt a bűncselekmény elkövetését elismerte. A 20 éves fiú vallomásában elmondta, hogy azért lopta el a telefont, mert az megtetszett neki.

A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.