Lopott a férfi, a járőrök elfogták

2021. 07. 05., h - 14:10
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A veszprémi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták a 38 éves budapesti lakost.

Egy veszprémi üzletből érkezett a bejelentés a rendőrségre 2021. július 4-én 11 óra 5 perckor arról, hogy egy férfi úgy akart egy nagyobb értékű szalámit a táskájába rejtve kivinni, hogy a kasszánál nem fizette ki. Amikor az üzlet dolgozója a boltot elhagyó tolvaj után futott, a férfi kivette a táskájából a terméket és ledobta a biztonsági őr elé a földre, majd elrohant. A rendőrök adatgyűjtést végeztek, azonosították a feltételezett elkövetőt, és a 38 éves budapesti férfit még aznap a déli órákban Veszprémben elfogták, majd előállították.

Gyanúsítotti kihallgatása során táskájából még előkerült három dezodor is, amelyeket ugyanabból az üzletből lopott el. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mindig legyen körültekintő!

Még hitelt is vett fel a várpalotai férfi, hogy kriptovalutába fektesse pénzét, közel 15 millió forintja bánta.

 

Fokozott ellenőrzés

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. szeptember 1-jén 0 órától 2024. október 31-én 24 óráig.

 

Egy sorozat vége

Az ózdi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe is vették a helyi betörések elkövetőjét.

 

Eltűnt Boros Virág

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 17 éves lány eltűnése kapcsán.