Lezárt ügy: megrongálta volt barátja segédmotor-kerékpárját

2016. 04. 16., szo - 08:17
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a 20 éves gyanúsítottal szemben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – folytatott nyomozást D. Fannival szemben.

A nyomozás adatai szerint 2016. március 14-én 13 óra 30 perc körüli időben a 20 éves lány Debrecen, Lehet utcában felborította volt barátja ott parkoló segédmotor-kerékpárját, amibe többször belerúgott, az ülést két cigarettával kiégette, a visszapillantó tükröt letörte, majd a helyszínről elszaladt.

Az esetről történt állampolgári bejelentést követően a rendőrök az utcában adatgyűjtést végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható D. Fannit. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a fiatal lányt, aki tettét azzal indokolta, hogy összeveszett a jármű tulajdonosával.

A rendőrség a hajdúsámsoni lakossal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Romantikus csalás: 800 000 forint

Mátrix Projekt: Egy Tolna vármegyei városban élő nő utalt el két alkalommal pénzt egy „ismerős” amerikai katonának, csak később jött rá, hogy átverték.