Lezárt nyomozás

2015. 10. 30., p - 11:31
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a biharnagybajomi férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolta ismerősét.

A nyomozás adatai szerint egy férfi tett bejelentést a rendőrség ügyeletére 2015. október 3-án 2 óra 30 perc körüli időben arról, hogy Biharnagybajomban ismerőse kirabolta az utcán, elvette tőle készpénzét, valamint a cigarettáját. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol megállapították, hogy a sértett az egyik presszóból indult haza, amikor az utcán megállította M. István, aki pénzt követelt tőle, azonban a sértett nem akart neki adni, ezért kétszer arcon ütötte. Az áldozat erre odaadta a pénzét támadójának, majd hazament és értesítette az esetről a rendőrséget. A férfi a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A 30 éves terheltet a Biharnagybajomi Rendőrőrs munkatársai otthonában elfogták és előállították a rendőrőrsre.  A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2015. október 5-én elrendelt.

M. Istvánnál a rendőrök megtalálták az eltulajdonított készpénzt, amelyet lefoglaltak és visszaadtak a sértett részére.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a biharnagybajomi lakos ellen rablás bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ruhák közé bújt

A BRFK célkörözési nyomozói elfogták azt a nőt, aki egy ruhásszekrényben próbált elrejtőzni a 3 év szabadságvesztés letöltése elől.

 

Parfümöket lopott

A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában.

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.