Lezárt akta: csalás

2015. 08. 18., k - 08:41
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást fejezetek be vádemelési javaslattal a berettyóújfalui rendőrök.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytatott csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Csaba 38 éves egri lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2015 februárjában egy internetes oldalon játékkonzolt és hozzá tartozó kiegészítőt, valamint memóriakártyát hirdetett eladásra és miután az általa megadott bankszámlára a sértettek a vételárat elutalták, elérhetetlenné vált és a megrendelt árut sem küldte meg a vevőknek, továbbá az átutalt pénzt sem küldte vissza.

Az egyik megkárosított berettyóújfalui vevő feljelentését követően a rendőrök nyomozást indítottak, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható K. Csabát. A nyomozók 2015. július 30-án Egerben gyanúsítottként kihallgatták a 38 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A terhelt vallomásában elmondta, hogy telefonon beszélt a vevőkkel, akiknek megígérte, hogy a tőle megrendelt árukat – amelyekkel akkor már nem is rendelkezett – elküldi, így tévedésbe ejtette őket és a pénzt sem utalta vissza.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság az egri gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.