Közúti veszélyeztetés miatt kell felelnie a Vas megyei férfinek

2019. 02. 14., cs - 08:42
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.

A rendőrök 2018. szeptember 3-án elfogták és a Szombathelyi Rendőrkapitányságra előállították azt a helyi férfit, aki július hónapban úgy vett részt járművével a közúti forgalomban Szombathelyen, hogy a közlekedés többi résztvevőjét veszélyeztette. A 22 éves sofőr nem a forgalmi viszonyoknak és előzési szabályoknak megfelelően közlekedett autójával a Zanati úton, amit a mellette ülő másik férfi – telefonjának kamerájával – rögzített. A felvétel később egy közösségi oldalra is feltöltésre került, amit végül rendőrségi vizsgálat követett. Munkatársaink Ny. Bálintot gyanúsítottként kihallgatták és az ügyben közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a Szombathelyi Járási Ügyészségnek megküldte.

A balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és kellő körültekintéssel közlekedjenek! A közlekedési szabályok betartásával a balesetek megelőzhetők!

... hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.