Kocsmában garázdálkodott

2015. 08. 22., szo - 08:53
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A polgári rendőrök elfogták azt a 42 éves férfit, aki a gyanú szerint egy kocsmában a vendégekkel kiabált, majd egy üvegdarabbal megsebesítette a pultost.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást B. József polgári lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 21-én 20 óra körüli időben egy polgári sörözőben kiabálni kezdett egy férfi a vendégekkel. A pultos rászólt B. Józsefre, hogy fejezze be az ordítozást. A 42 éves férfi ekkor mérgében eltört egy sörösüveget a pulton, majd egy üvegdarabbal a kezében odament a sértetthez, akit megvágott vele. A vendéglátóhelyen tartózkodók értesítették a rendőrséget, majd a támadót lefogták, azonban B. József el tudott menekülni. A megtámadott 54 éves férfi az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

A Polgári Rendőrőrs járőrei a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 42 éves helyi lakost tartózkodási helyén elfogták és a rendőrőrsre előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.