Kihasználta, hogy a sértett aludt

2015. 05. 15., p - 10:50
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A biharnagybajomi körzeti megbízott elfogta azt a fiatalkorú fiút, aki a megalapozott gyanú szerint eltulajdonította a sértett telefonját.

Egy 47 éves helyi férfi kért segítséget a biharnagybajomi körzeti megbízottól 2015. május 14-én 14 óra 20 perc körüli időben, mert ismeretlen tettes ellopta az ágya mögött lévő éjjeli szekrényről a mobiltelefonját és annak dobozát, amíg ő aludt. A rendőr zászlós Biharnagybajomban adatgyűjtést és tanúkutatást végzett, majd a beszerezett információk alapján azonosított egy 16 éves fiút, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.  

A körzeti megbízott a fiatalkorút Biharnagybajom, Arany János utcában meglátta és elfogta, majd előállította a helyi rendőrőrsre, ahol megállapították, hogy eltűnés miatt is körözik, mert engedély nélkül távozott egy berettyóújfalui gyermekotthonból.

A nyomozóknak a 16 éves biharnagybajomi fiú gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte. A terhelt elmondta, hogy aznap a sértetthez látogatóba ment, azonban észrevette, hogy a férfi alszik és úgy gondolta, hogy ellopja tőle a mobiltelefont, amit egy ismerősének el is adott. A járőrök a fiút kihallgatását követően visszavitték a berettyóújfalui gyermekvédelmi intézménybe.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 16 éves fiatalkorúval szemben – szabadlábon hagyása mellett – kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

A mobiltelefont a rendőrök megtalálták, lefoglalták és visszaadták a tulajdonosnak.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.