Kifizetni nem tudta, ezért ellopta

2019. 03. 04., h - 14:39
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Számítástechnikai eszközöket és fülhallgatót lopott egy fiatalkorú fiú Békéscsabán, az egyik műszaki áruházból. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Lopásról érkezett bejelentés a rendőrségre 2019. január 11-én 13 óra 30 perc körül. Az egyik békéscsabai műszaki áruház biztonsági őre kért intézkedést, mert tetten ért egy 17 éves fiút, miközben fizetés nélkül akart elvinni az üzletből egy számítástechnikai eszközt. A termékről késsel levágta az áruvédelmi eszközt és a dobozt elrejtette a pulóvere alá. Kifelé menet azonban az őr megállította és megtalálta nála a műszaki cikket.  Kiderült, hogy a fiatal korábban is követett már el hasonló bűncselekményeket. Előző nap is járt az áruházban, akkor egy fülhallgatót vitt el fizetés nélkül, egy hónappal korábban pedig egy számítógépes egeret lopott el. A fiú elmondta, hogy a termékek nagyon tetszettek neki, de egyikre sem volt pénze, ezért döntött úgy, hogy ellopja azokat. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a 17 éves gyulai fiatal ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait továbbította az ügyészségre.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.