Két esetben indult büntetőeljárás

2015. 10. 16., p - 12:55
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök ismét a ,,Finn módszer” segítségével ellenőrizték a járművezetőket Hajdú-Bihar megyében.

A Berettyóújfalui és a Püspökladányi Rendőrkapitányság, valamint a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai a közlekedési balesetek megelőzése és az ittas vezetés visszaszorítása érdekében ismét akciót szerveztek 2015. október 13-án 9 órától 15 óráig a 42-es és a 47-es számú főutak Hajdú-Bihar Megyei szakaszán. A rendőrök kiemelt figyelmet fordítottak a szeszesital, valamint a vezetési képességre hátrányosan ható szerek befolyása alatt álló sofőrök kiszűrésére.

Az ellenőrzések során három gépjárművezetőnél mutatott pozitív értéket a szonda, akik közül két személlyel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás is indult. A rendőrök a két sofőr vezetői engedélyét a helyszínen elvették, majd előállították őket a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra. A két férfit a nyomozók gyanúsítottként kihallgaták, majd az ellenük folytatott nyomozást a rendőrség még aznap lezárta és az ügyeket bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészség részére. A harmadik gépjárművezetővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök.

A fokozott ellenőrzés a 42-es és a 47-es számú főutakon a jövőben is folytatódik.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Túlsúllyal közlekedett

A csengersimai rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.

 

Parfümöket lopott

A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában.