Késsel akartak rabolni

2015. 05. 27., sze - 11:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást annak a három férfinak az ügyében, akik egy helyi ház udvarára bementek és egyikük egy késsel a sértettre rátámadt.

A nyomozás adatai szerint a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére tett bejelentést egy hajdúszoboszlói férfi arról, hogy három férfi bement a háza udvarára, és amikor észrevette őket, az egyik egy késsel rátámadt, azonban ő elzavarta a támadókat. A sértett azt is elmondta, hogy követi a három férfit, akik menekülés közben beugrottak egy közeli telekre. A rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek és átvizsgálták a környéket, ahol az egyik udvaron megtalálták és elfogták a két férfit, később pedig harmadik társukat. A járőrök a 35 éves baktalórántházai K. Csabát, a 37 éves tiszalöki V. Józsefet és a 18 éves hajdúszoboszlói B. Dávidot előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. A három terheltet a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letratóztatásukat, amit a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság a három gyanúsítottal szemben rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Késsel fenyegetőzött, nincs szabadlábon

Bosszút akart állni egy férfi azért, mert kiküldték egy helyről Gyulán. Kijelentette, hogy elvágja a torkát a viselkedése miatt őt kitessékelő alkalmazottnak. A fenyegetőző letartóztatásban van, a rendőrség vádemelést javasol ellene.

 

Eltűnt Balog Zsolt

A 25 éves férfi megtalálása érdekében a soproni rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.