Kábítószert találtak nála

2015. 10. 29., cs - 09:03
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 21 éves nőt kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként a hajdúszoboszlói rendőrök.

Egy férfi 2015. október 28-án 22 óra 49 perckor tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy a hajdúszováti családi háza kapujában egy zavartan viselkedő fiatal lány áll és nem akar onnan elmenni. A helyszínre érkező rendőrök igazoltatták a kapuban várakozó 21 éves fiatalt, akitől ruházatának átvizsgálása során kábítószergyanús növényi származék került elő, amelyet lefoglaltak és szakértői vizsgálat alá vetnek. A járőrök a hajdúszoboszlói lakost bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra, ahol a vele szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt pozitív eredményt mutatott. Gyanúsítotti kihallgatásán R. L. a nyomozóknak elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a terhelttel szemben – szabadlábon hagyása mellett – kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ruhák közé bújt

A BRFK célkörözési nyomozói elfogták azt a nőt, aki egy ruhásszekrényben próbált elrejtőzni a 3 év szabadságvesztés letöltése elől.

 

Parfümöket lopott

A tatabányai rendőrök a lakosság segítségét kérik a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének azonosításában.

 

Rendőrkézen a körözött

Több elfogatóparancs volt érvényben az ellen a mindszenti férfi ellen, akit a szegedi rendőrök fogtak el.