Ittasan és engedély nélkül vezető sofőröket szűrtek ki a forgalomból

2022. 11. 29., k - 08:11
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi anyagi kárral végződött balesetet is okozott Hegyfalu belterületén.

A sárvári egyenruhások az elmúlt 24 óra alatt két ittas járművezetőt is kiszűrtek a forgalomból. Egy sofőrrel szemben Sárváron szemben mutatott pozitív értéket az alkoholteszter. Egy másik gépkocsivezetővel szemben Hegyfalu belterületén intézkedtek a rendőrök, mivel anyagi kárral végződött közlekedési balesetet okozott. A balesetet okozó férfival szemben a helyszíni intézkedés során alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. Mindkét gépkocsivezetőt további mintavételre előállították és velük szemben – vezetői engedélyük elvétele mellett – büntetőeljárás indult járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A Vas megyei rendőrök rendszeresen intézkednek ittasan közlekedő, vagy ittas állapotban balesetet okozó sofőrökkel. Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt, hogy aki ittasan vezet, nemcsak önmagát veszélyezteti, hanem esetleges utasait, valamint a közlekedés más résztvevőit is.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a balesetek megelőzése csak közös felelősségvállalás alapján lehetséges, azok elkerülése érdekében minden közlekedésben résztvevőnek be kell tartania a közlekedési szabályokat!

Két olyan gépkocsivezetővel szemben is intézkedtek továbbá a Vas megyei rendőrök, akik nem rendelkeztek vezetői engedéllyel, mégis volán mögé ültek. Egyik sofőrt Szombathelyen, a másikat a 88-as főúton igazoltatták. A két férfit szabálysértési őrizetbe vették és velük szemben engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt eljárást indítottak.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányságra a 2022. november 28-án 5 óra és 2022. november 29-én 5 óra közötti időben személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés. Munkatársaink öt, anyagi kárral végződött közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A romló látási viszonyok komoly veszélyforrásnak számítanak, ezért különösen fontos a láthatóság és a járművek kivilágítása.

Ne feledjék, az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért a közlekedés résztvevői tehetnek a legtöbbet azzal, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekednek!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.