Ittas és eltiltott járművezetők, körözöttek

2019. 02. 07., cs - 07:24
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra elfogásai Győr-Moson-Sopron megyében.

Közlekedésrendészeti ellenőrzés során a Győri Rendőrkapitányság járőrei az elmúlt 24 órában két, a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt álló győri férfit ellenőriztek.  Az egyik sofőr emellett az alkoholteszter eredménye alapján ittas is volt.

Őket és egy harmadik, szintén alkoholos befolyásoltság alatt álló sofőrt a rendőrkapitányságra - elfogásukat követően - előállították az intézkedő járőrök.

A győri rendőrök továbbá három, elfogatóparancs hatálya alatt álló személyt fogtak el és állítottak elő a nap folyamán.

Közlekedésrendészeti ellenőrzés során a mosonmagyaróvári és a soproni rendőrök egy-egy ittas vezetővel szemben intézkedtek.

A mosonmagyaróvári járőrök elfogtak egy osztrák állampolgárt, aki ellen az osztrák hatóságok elfogatóparancsot adtak ki korábban. A férfit elfogását követően előállították az illetékes kapitányságra, majd kihallgatását követően őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.

 

Az Árpád híd nem versenypálya!

A budapesti rendőrök két hétig folyamatosan ellenőrizték az Árpád hidat, majd mérleget vontak – több mint 400 gyorshajtót csíptek el.