Ismét Hetedhét Tábor volt Ágasegyházán

2019. 08. 10., szo - 11:15
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun megyei rendőrök négyszer is meglátogatták a tábor kis lakóit.

 

Az ágasegyházi Széchenyi István Általános Iskolában rendezte meg a Kovács Kinga Emlékalapítvány 2019. július 29-től 2019. augusztus 09-ig a lassan hagyományossá váló Hetedhét Tábor nevű programot. Az évek óta sikeres rendezvény főként kisiskolásoknak szól, célja pedig a nyelvtanulás. Az idegennyelvek elsajátítása érdekében a magyar táborozókhoz külföldi önkéntesek is csatlakoznak, akik nem csupán a nyelv elsajátításában nyújtanak segítséget, hanem a kultúrájukat is megismertetik a gyermekekkel.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai idén négyszer is meglátogatták a táborban lakókat. Az iskolarendőr, valamint a baleset- és bűnmegelőzési előadók a korábbi évekhez hasonlóan érdekes ügyességi és logikai gondolkodás igénylő feladatokkal készültek. Minden korosztály eredményesen vette a gokart ügyességi pálya akadályait, de a zsákban futás sem fogott ki a versenyzőkön. A gyerekek a tábor végén hazavihetik a rendőri közreműködéssel rögzített ujjlenyomataikat.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Állati jó nap volt!

Szenzáció! Nyilvános rendőrkutya kiképzés volt Miskolcon, a Népkerti Sportpályán! Az Állatok Világnapja alkalmából, az állatokért, a felelős állattartásért!

 

Lezárt ügy: Jobbágyi rablás

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint 2023. szeptemberében erőszakos módon kirabolt egy idős nőt Jobbágyiban, majd bezárta saját háza pincéjében.

 

Elszaladt

A kaposvári fiatalember azt mondta megijedt, ezért szaladt el a baleset helyszínéről, amit ő maga okozott.

 

Kábítószer-kereskedők rendőrkézen

Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.