Ismerősét bántalmazta

2019. 08. 10., szo - 08:18
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy 19 éves mezőkomáromi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy 19 éves mezőkomáromi lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a férfi 2019. augusztus 9-én késő éjszaka Mezőkomáromban, a Petőfi utcában verekedni kezdett 25 éves ugyancsak helyi illetőségű ismerősével, akit a dulakodás során több alkalommal is ököllel arcon ütött. Az egyenruhások a 19 éves elkövetőt a helyszínen elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol 2019. augusztus 10-én hajnalban gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során elismerte a bűncselekmény elkövetését.  


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elszaladt

A kaposvári fiatalember azt mondta megijedt, ezért szaladt el a baleset helyszínéről, amit ő maga okozott.

 

Kábítószer-kereskedők rendőrkézen

Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Ismeri a fiatalembert?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.