Hírek Veszprém megyéből

2019. 07. 23., k - 07:32
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra rendőri intézkedései.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök három sérüléssel járó és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe, hat személyt fogott el, valamennyiüket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. Tizenegy embert állítottak elő, mindannyiukat ittas járművezetés miatt. Biztonsági intézkedést egy esetben hajtottak végre.

A járőrök 2019. július 22-én 4 óra körül Balatonfüred belterületén igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 36 éves devecseri lakost. Az intézkedés során a sofőrrel szemben végzett alkoholszondás vizsgálat pozitív eredménnyel zárult. A járőrök a férfit további mintavétel céljából előállították a helyi rendőrkapitányságra, és ellene ittas járművezetés miatt büntetőfeljelentést kezdeményeztek.

A fenti eseten túl további tíz személlyel szemben intézkedtek a Veszprém megyei rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt. Öt esetben büntetőeljárást indítottak, öt sofőrrel szemben pedig közigazgatási bírságot szabtak ki a járőrök a mért értéknek megfelelően.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Időskori romantika Nemcsák Károllyal

Az ismert színművész és színházigazgató segítségével egy úgynevezett romantikus csalás történetét is átbeszélték a Mátrix Projekt keretében szépkorúaknak tartott bűnmegelőzési rendezvényen a Teve utcai rendőrpalotában.

 

Üzemben az óbudai traffiboxok

A főváros III. kerületében 2024 szeptemberétől működő sebességmérő készülékek egy hónap alatt több mint 1800 sebességtúllépést rögzítettek.

 

Miért volt ennyi rendőr a belvárosban?

93 rendőr, polgárőrök és a BKK taxiellenőrei tartottak ismét átfogó ellenőrzést Budapest V., VI. és VII. kerületében szombatra virradó éjszaka. 734 igazoltatást hajtottak végre, kilenc embert elfogtak vagy előállítottak.

 

Közös a cél

Új szintet lépett az érzékenyítés Tolna vármegyében.

 

14 perc alatt elfogták

A gyors bejelentésnek és rendőri reagálásnak köszönhetően hamar kézre került az a férfi, aki három autót is feltört az éjszaka Pécsett.