Hírek Tolnából

2022. 11. 13., v - 07:39
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Tolna megyében 2022. november 12-én egy halálos kimenetelű és két anyagi káros balesetről érkezett bejelentés.

Szombaton 12 óra 50 perc körüli időben, mint arról korábban már írtunk, halálos kimenetelű közlekedési baleset történt Tolna közelében. Egy 47 éves faddi nő közlekedett az 5112-es számú úton Fadd irányából Tolna irányába. Haladása során a 14-es kilométerszelvényben ismeretlen okból a kocsi jobb oldali abroncsaival letért az útról a laza, kavicsos útpadkára, ahol megcsúszott, így elveszítette uralmát annak irányítása felett. Az autó az úttesten, a bal oldali padkán és a kerékpárúton átsodródva fának ütközött, majd oldalára borulva állt meg. A sofőr az ütközés során az autóból kiesett, és a helyszínen elhunyt.

kép

 

Anyagi káros baleset történt a 6532-es úton 13 óra 44 perc körüli időben. Egy 26 éves dombóvári férfi közlekedett autóval Döbrököz irányából Kurd irányába lakott területen kívül. Haladása során a 16-os kilométerszelvénybe érve - a rosszul megválasztott sebesség miatt - egy jobbra ívelő kanyarból kiérve az úttesten megcsúszott, majd áthajtott a szemközti sávon és a lejtős partoldalon, végül tetejére borulva állt meg.

kép

Decs közelében az 5113-as úton este fél tíz körül egy vaddal ütközés történt.

 

Kérjük a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy legyenek előzékenyek, toleránsok, s tartsák be a közlekedési szabályokat!  

Haladási sebességüket az időjárási,-látási,-és útviszonyoknak megfelelően válasszák meg-

… hogy mindenki hazaérjen!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.