Hírek Tolnából

2022. 11. 02., sze - 07:00
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Tolna megyében 2022. november 1-jén kedden egy anyagi káros balesetről érkezett bejelentés.

 

Vaddal ütközésről tett bejelentést 2022. november 1-jén egy 62 éves tolnai férfi. Elmondta, hogy az 5116-os számú úton közlekedett Tolna irányából Bogyiszló irányába fél kettő körüli időben. A 4 - es kilométerszelvénybe érve neki jobbról egy őzbak a kocsi elé ugrott féktávolságon belül, így azt elütötte. Az autóban anyagi kár keletkezett, az állat elpusztult.

 

Igazoltatás során Tamásiban a piactérnél este fél kilenc körüli időben, egy rendszám nélkül közlekedő autó vezetőjével szemben intézkedtek kollégáink. Kiderült, hogy az autót vezető férfi a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, melyről elmondása szerint tudott. A szonda esetében pozitív értéket mutatott, így előállították további mintavételre. A férfi elmondása szerint a kocsi nem az ő tulajdona, azt a külföldön tartózkodó tulajdonos tudta és engedélye nélkül használta. Az autó ajtaja nem volt bezárva, és az indítókulcs is benne volt. A 20 éves helyi férfi ellen a Tamási Rendőrkapitányságon indul büntetőeljárás, mivel a járművezetéstől eltiltás hatálya alatt, ittasan vezetett, továbbá a jármű önkényes elvétele miatt is kihallgatják.

 

Kérjük a közlekedés valamennyi résztvevőjét, hogy legyenek előzékenyek, toleránsok, s tartsák be a közlekedési szabályokat!  

Haladási sebességüket az időjárási,-látási,-és útviszonyoknak megfelelően válasszák meg-

… hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.