Hírek Pest megyéből

2022. 11. 13., v - 08:57
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kék események számokban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nyolc közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. A balesetek közül egy könnyű sérüléssel, további hét anyagi kárral végződött. Az egyenruhások kiemelt közlekedési szabálysértés elkövetése miatt négy szabálysértési feljelentést tettek.

Egy ember ellen kezdeményeztek büntetőeljárást, aki eltiltás hatálya alatt vezetett járművet, illetve hat sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik pozitív eredményű szondát fújtak.

A Pest megyei rendőrök 11 embert elfogtak, hármat az ellenük kiadott elfogatóparancs alapján, hatot bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 11 embert előállítottak, hatot bűncselekmény elkövetése miatt. Biztonsági intézkedés négy alkalommal történt.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Biciklit loptak

A budapesti rendőrök egy férfit és egy nőt keresnek.

 

Öten ültek a kocsiban, egyikük sem segített

A gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy fiatal lányt egy személyautó Békéscsabán, a Gyulai úton. A sofőr nem állt meg, pedig a kocsiban öten utaztak, és mindannyian látták a történteket. A rendőrök segítségnyújtás elmulasztása bűntett gyanúja miatt eljárást indítottak. A nyomozást a napokban lezárták.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók a lakosság segítségét kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

 

Milliók úszhatnak el

A napokban, Pest vármegyében több nyomozás is indult, mert a csalók az online térben verték át áldozataikat.

 

Baltával vetett véget a kéregetésnek

Baltával verte agyon ismerősét egy férfi tavaly szeptemberben Medgyesegyházán. A gyilkosság után el akarta rejteni a holttestet, de mielőtt ezt megtehette volna a rendőrök kopogtattak az ajtaján. A vármegyei nyomozók a napokban zárták le a nyomozást.