Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2022. 08. 21., v - 08:47
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó és egy halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset jutott a rendőrség tudomására.  Az elmúlt napon a megye rendőrei hat ittas járművezetővel szemben intézkedtek és egy személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján.

Egy szentlőrinckátai lakos közlekedett személygépkocsival Jászberény külterületén, Jászfelsőszentgyörgy irányába 2022. augusztus 20-án a délelőtti órákban. A sofőr haladása során elveszítette uralmát járműve irányítása felett, átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött egy Jászberény felé közlekedő személygépkocsival. A baleset következtében a 92 éves szentlőrinckátai járművezető a kórházba szállítását követően elhunyt, a másik gépkocsiban utazó négy személy – az elsődleges orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A következő napokban is borongós, esős idő várható, mely a közlekedésben lassabb, körültekintőbb és óvatosabb vezetést igényel. Kérjük, figyeljen oda a megfelelő követési távolság betartására! Haladása során, egy-egy útkanyarulathoz közelítve, fokozatosan lassítson, hogy biztonságosan tudja követni az úttest vonalát! Ha már megtörténik a baj, és az autó megcsúszik, igyekezzen ellenkormányzással és óvatos, kis erejű fékezéssel az úton tartani az autót, vagy biztonságos helyre levezetni a járművet!

...hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

95 perc

A helyi rendőrök alig több mint egy óra alatt elfogtak egy karcagi dohánybolti rablót. Őrizetben várja a bíróság döntését a letartóztatásáról.