Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

2021. 07. 28., sze - 08:14
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset nem jutott a rendőrség tudomására. Az elmúlt napon a megye rendőrei három ittas járművezetővel szemben intézkedtek, továbbá egy személyt fogtak el az ellene érvényben lévő körözés alapján.

Egy tiszavárkonyi lakos közlekedett személygépkocsival Tószeg belterületén 2021. július 27-én 18 óra 40 perc körül. A sofőr haladása során, az úttesten átkelni szándékozó biciklis részére elsőbbséget biztosított, lassított és megállt, azonban a személygépkocsi mögött haladó jármű vezetője ezt későn észlelte és az autónak nekiütközött. A baleset következtében személyi sérülés nem történt, azonban a járművekben anyagi kár keletkezett.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Elismerések tolnai rendőröknek

Kollégáink augusztus 20-a, állami ünnepünk alkalmából, a huzamosabb időn keresztül végzett szakmai munkájuk, magas színvonalú felkészültségük alapján vehettek át jutalmat.

 

Az előre utalás veszélyei

Az internetes vásárlások során a hirdetőkkel legyen szkeptikusabb, és amennyiben lehetséges, ellenőrizze az eladó korábbi ügyleteit, keressen rá a régebbi vásárlók véleményére!

 

Állami elismerést vehetett át

Magyarország Köztársasági Elnöke magyar bronz érdemkereszt kitüntetéssel ismerte el Tóth Szilvia r. főtörzszászlós, a Dombóvári Rendőrkapitányság referensének munkáját.

 

Az év rendőre Celldömölkön

A város közbiztonsága érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományába tartozó munkatársunk részesült elismerésben.