Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 07. 25., cs - 09:30
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Késsel a kezében fenyegetőzött egy debreceni férfi.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés miatt. Az egyenruhások 26 személyt állítottak elő, közülük 2 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás Sz. Attila debreceni lakos ellen, aki lakása előtt három fiatal férfit a nála lévő késsel megfenyegetett.

A három fiatal férfi 2013. július 24-én este azért jelent meg a gyanúsított társasházi lakásánál, mert információval rendelkeztek arról, hogy az egyikük korábban ellopott kerékpárja a férfi lakásában található.

A fiatalok először a gyanúsított barátnőjével beszéltek, majd megjelent Sz. Attila is, aki ingerülten lépett fel velük szemben. Az agresszívan viselkedő férfi a nála lévő késsel elindult feléjük, azzal fenyegetőzve, hogy megszúrja őket. A három férfi ekkor meghátrált a támadótól, aki azután sem hagyott fel a fenyegetéssel és késsel a kezében tovább követte őket.

A menekülő sértettek a közelben járőröző rendőröktől kértek segítséget, akik végül az épület előtti parkban fogták el a garázda férfit, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

Sz. Attila ellen – szabadlábon hagyása mellett – a Debreceni Rendőrkapitányságon folyik a nyomozás.

 

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 55 éves egri nő ellen, aki 2013. július 24-én éjszaka egy hajdúszoboszlói áruházból különböző édességeket, valamint kozmetikai terméket lopott el.

Az üzlet biztonsági őre azonban látta, hogy a nő az árukat a táskájába rejtette, majd fizetés nélkül távozott a pénztártól.  

A rendőrséget az esetről a biztonsági szolgálat munkatársa értesítette. A helyszínre érkező járőrök elfogták a tolvajt és előállították a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatták és őrizetbe vették.

 

A debreceni rendőrök egy 43 éves helyi férfit igazoltattak 2013. július 24-én délután, akiről kiderült, hogy a Debreceni Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja korábban elfogatóparancsot adott ki ellene, mert nem kezdte meg a jogerős szabadságvesztésének a letöltését. A járőrök a férfit ezért elfogták, majd a büntetés-végrehajtási intézetbe szállították.

 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság járőrei 2013. július 24-én délben elfogták és a rendőrkapitányságra előállították azt a 32 éves román férfit, akivel szemben korábban a Dabasi Járásbíróság európai elfogatóparancsot adott ki. A körözött férfit a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.