Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 10. 04., p - 09:48
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 6 személyt fogtak el, közülük 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 27 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 4 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 súlyos, 3 könnyű sérüléssel végződött.

 

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra 2013. október 3-án délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy az egyik helyi áruház biztonsági őrei tetten értek egy nőt, aki ruházatába rejtett illatszerekkel fizetés nélkül távozott az üzlet pénztárától. A helyszínre érkező járőrök elfogták és előállították a tolvajt a kapitányságra, ahol meghallgatását követően őrizetbe vették.

A 42 éves kabai nőt a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt 72 órán belül bíróság el állítja.

 

A Püspökladányi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai 2013. október 3-án 17 óra körüli időben Biharnagybajom egyik utcáján járőrözés közben arra lettek figyelmesek, hogy több személy fát gyűjt egy erdős területen. A járőrök igazoltatták és kérdőre vonták őket, hogy kinek az engedélyével gyűjtik a fát. Kiderült, hogy a személyek engedély nélkül akarták elvinni a fát, ezért a járőrök elfogták és előállították őket a kapitányságra. Közülük két főt – meghallgatásukat követően – a rendőrök őrizetbe vettek és szabálysértési eljárást indítottak velük szemben.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság a 19 és 40 éves biharnagybajomi férfiakat a tulajdon elleni szabálysértés – lopás – elkövetése miatt indított eljárásban 72 órán belül bíróság elé állítja.     


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.