Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 09. 19., cs - 09:25
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, közülük 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 28 személyt állítottak elő, ebből 2 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendőrök 3 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 súlyos, 2  könnyű sérüléssel végződött.

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányág Létavértesi Rendőrőrsére 2013. szeptember 18-án délután egy mezőőr telefonon arról tett bejelentést, hogy Kokadon a Vörösmarty utca mögötti akácerdőből ismeretlenek több fát is kivágtak, illetve eltulajdonítottak.

A helyszínre érkező rendőrök felvették a kapcsolatot a bejelentővel, majd adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek. Ennek eredményeként a helyszín közelében egy lakóház udvarán friss forgácsdarabokra lettek figyelmesek. A ház lakóját elszámoltatták, majd a lakóházat átvizsgálva megtalálták az összevágott akácfákat.

Az egyenruhások a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Ferenc 19 éves, valamit 17 éves társát elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, majd gyanúsítottként kihallgatták őket.

A két kokadi lakossal szemben – szabadlábon hagyásuk mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elrendelt nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja le.

 

 

A debreceni rendőrök 2013. szeptember 18-án éjszaka a Füredi úton található egyik söröző elé siettek, mert onnan telefonon érkezett bejelentés arról, hogy két férfi között vita alakult ki a vendéglőben, majd az utcára kimentek és ott összeverekedtek.

A kiérkező rendőrök megkezdték az adatgyűjtést az időközben elmenekült egyik férfi azonosítása és felkutatása érdekében. A bántalmazót a járőrök rövid időn belül elfogták a helyszín közelében, majd előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őt.

F. Csaba 21 éves polgári lakossal szemben – szabadlábon hagyása mellett – súlyos testi sértés kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja le.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.