Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 09. 11., sze - 09:20
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, közülük 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 23 személyt állítottak elő, ebből 1 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű balesetben 1 személy vesztette életét, 1 közúti közlekedési baleset pedig súlyos sérüléssel végződött.

 

Tulajdon elleni szabálysértés miatt 2013. szeptember 10-én a rendőrök a Debreceni Rendőrkapitányságon 2 főt, a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságon 3 főt, míg a Hajdúböszörményi és a Berettyóúfalui Rendőrkapitányságokon 1-1 főt vettek szabálysértési őrizetbe. Az eljárás alá vont személyek 72 órán belül bíróság elé állnak.

 

Szabálysértési őrizetbe vették a püspökladányi rendőrök azt a 43 éves gépkocsivezetőt, akit 2013. szeptember 10-én este igazoltattak Kabán, a Cukorgyár utcában. Az intézkedéskor kiderült a járművezetőről, hogy a Püspökladányi Rendőrkapitányság a járművezetéstől korábban eltiltotta.

Mivel az eltiltás tartama még nem telt el, ezért a járőrök L. Zoltánt előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítotti meghallgatása után őrizetbe vették. A sárrétudvari férfival szemben járművezetéstől eltiltás tartama alatt szabálysértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak. 

 

A Debreceni Rendőrkapitányságra 2013. szeptember 10-én, telefonon tett bejelentést egy helyi nő arról, hogy háza közelében egy férfi megpróbálta megerőszakolni. 

A rendőrök a helyszín közelében a feltételezett erőszakoskodót elfogták, előállították a rendőrkapitányságra és gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették.

N. Gábor 59 éves debreceni lakos ellen szexuális erőszak bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.