Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 09. 02., h - 09:49
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 12 személyt fogtak el, közülük 10 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 17 személyt állítottak elő, ebből 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain közúti közlekedési baleset nem történt.

 

2011 januárjában lépett be illegálisan a schengeni övezetbe - Görögországba – az a 23 éves grúz férfi, aki a későbbiek során, csalárd módon szerzett hamis görög tartózkodási engedélyével Olaszországon keresztül eljutott Svájcba és tartózkodott ott egészen ez augusztus 30.-ig amikor úgy határozott, hogy hazautazik hazájába.

Az Olaszországon, Szlovénián át vezető hazautazásnak a Nyírábrány Határrendészeti Kirendeltség útlevélkezelője vetett véget, akinek gyanússá vált az okmány eredetisége. Az alapos ellenőrzés során nyert végképp megállapítást az, hogy a tartózkodási engedély hamisítvány.

A grúz férfi azon túl, hogy közokirat hamisítást követett el, idegenrendészeti őrizetbe került, mert Magyarországon való jogszerű tartózkodását nem tudta igazolni.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.