Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 08. 30., p - 08:01
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, 1 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten a rendőrök, 2 főt pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 20 főt állítottak elő, ebből 7 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.  Megyénk közútjain 2 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.