Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 08. 24., szo - 09:46
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 3 személyt fogtak el, közülük 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 25 személyt állítottak elő, ebből 5 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain 3 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

 

Egy fiatalkorú fiút és lányt füleltek le a biztonsági őrök 2013. augusztus 23-án délután egy debreceni nagyáruházban. A fiatalok az gondolták, hogy megbújhatnak a polcok között és senki sem veszi észre, ha nézelődés közben elfogyasztanak némi édességet, chipset. Abban is bíztak, hogy nem fogják észrevenni, ha egy általuk bevitt üvegbe, áttöltik a polcról levett szeszesitalt.  A biztonsági személyzet a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta a fiatalokat. A járőrök a két fiatalkorút előállították a kapitányságra, ahol meghallgatásukat követően tulajdon elleni szabálysértés miatt vették őket őrizetbe.

 

 

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság 2013. augusztus 23-án egy 25 éves és egy 26 éves bagaméri férfit vett szabálysértési őrizetbe. A két férfi egy bagaméri intézmény udvaráról tulajdonított el egy kézikocsit. H. Zoltánt és R. Róbertet a járőrök elfogták és előállították a kapitányságra. Velük szemben tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.