Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 08. 16., p - 08:56
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 2 személyt fogtak el, közülük 1 személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 22 személyt állítottak elő, ebből 7 főt bűncselekmény elkövetésnek gyanúja miatt. Megyénk közútjain 3 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés miatt vette őrizetbe B. Antal helyi lakost, aki egy a város külterületén található földterületről kukoricabálákat tulajdonított el. A férfit a rendőrök elfogták és előállították a kapitányságra, ahol meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.