Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 08. 11., v - 08:09
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök 5 személyt fogtak el, közülük 4 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy fővel szemben az ellene érvényben lévő körözés miatt intézkedtek. Az egyenruhások 16 személyt állítottak elő, ebből egy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain egy súlyos és 4 könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.