Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 08. 08., cs - 09:25
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 6 személyt fogtak el, közülük 4 főt az ellenük érvényben lévő körözés miatt, míg 2 személyt bűncselekmények elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 14 főt állítottak elő, köztük 3 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain 2 súlyos és 2 könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

 

Debrecenben a Faraktár utca és Hajnal utca kereszteződésénél alakult ki szóváltás egy menetjegy nélkül utazó nő és egy jegyellenőr között 2013. augusztus 7-én délután. A vita odáig fajult közöttük, hogy az ellenőr megütötte a 28 éves nőt, aki viszonozta az őt ért támadást, majd telefonon kért segítséget a rendőrségtől. A járőrök már csak a bejelentőt találták meg a helyszínre érve, ugyanis a két jegyellenőr időközben onnan eltávozott. A bántalmazó 37 éves férfit a rendőrök később a munkahelyéről állították elő a kapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

Sz. István mikepércsi lakos ellen – szabadlábon hagyása mellett – bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás.

   

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.