Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 08. 01., cs - 09:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Garázdákat és tolvajokat hallgattak ki gyanúsítottként.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 11 személyt fogtak el, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés miatt, 9 személyt bűncselekmény elkövetésén értek tetten a rendőrök. Az egyenruhások 16 főt állítottak elő, közülük 5 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain 1 súlyos és 5 könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság járőrei 2013. július 31-én délelőtt a belvárosban egy körözött személyt fogtak el, akivel szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróság bocsátott ki elfogatóparancsot. A 60 éves helyi férfit a rendőrök a kapitányságra előállították és bűnügyi őrizetbe vették.

 

A járőrök elfogták azt a 68 éves debreceni férfit, aki 2013. július 31-én este Debrecenben az általa bérelt lakásának a tulajdonosát először szidalmazta, majd bántalmazta. A sértett elmenekült támadója elől és a rendőrségtől kért segítséget. A helyszínre érkező egyenruhások elfogták az ittas állapotban lévő garázdát és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.

K. Antal ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja le.

 

Debrecen két áruházában is tetten értek tolvajokat a biztonsági őrök 2013. július 31-én.

Egy helyi drogériában illatszereket lopott el egy 31 éves piliscsabai nő, azonban az üzletből már nem sikerült távoznia, mert a biztonsági őrök megállították és értesítették a rendőrséget. A Készenléti Rendőrség járőrei a helyszínre érve a nőt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.

Sz. Klaudia ellen szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség elkövetés megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Debreceni Rendőrkapitányságon.

 

Szintén elfogták a járőrök azt a két marokkói állampolgárt is, akik egy debreceni nagyáruház egyik üzletéből ruhaneműt próbáltak meg ellopni, de az üzlet biztonsági szolgálatának munkatársai ezt észlelve a tolvajokat visszatartották és értesítették a rendőrséget. A tetten ért férfiakat a járőrök elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket a nyomozók.

Ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség kísérlete miatt indult büntetőeljárást a Debreceni Rendőrkapitányság folytatja le.

 

Kocsmai verekedés Létavértesen

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás három újlétai és három létavértesi lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján 2013. július 31-én éjszaka, Létavértesen a Sziget utcában található vendéglőben italozott a két társaság, amikor vita alakult ki közöttük. A szóváltást később a kocsma előtt folytatták, amely végül verekedéssé fajult.

Az esetről értesítették a rendőröket, akik a bejelentést követően azonnal a vendéglátóegységhez indultak.  Ott először az újlétai verekedőket fogták el, majd röviddel azután a másik társaság tagjait is, akik időközben elmenekültek a helyszínről. A járőrök a 22-43 év közötti garázdákat a Debreceni Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Az ellenük indított eljárást a kapitányság – szabadlábon hagyásuk mellett – folytatja le. 

 

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.