Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 11. 30., szo - 08:44
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, közülük 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 1 főt az ellene érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 16 főt állítottak elő, közülük 2 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

Megyénk közútjain a rendőrök 2 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyű sérüléssel végződtek.

 

 

 

Derecskén egy férfi és egy nő 2013. november 29-én 16 óra körüli időben akácfát akart lopni egy családi ház mögötti üres telekről, azonban a sértett megzavarta őket, ezért elmenekültek a helyszínről. A telek tulajdonosa az esetet követően bejelentést tett a helyi rendőrőrsön. A járőrök megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást a két fatolvaj azonosítása és felkutatása érdekében. Az egyenruhások rövid időn belül elfogták és a kapitányságra előállították a két helyi lakost, ahol a rendőrök meghallgatták és szabálysértési őrizetbe vették őket.

 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – miatt kezdeményezte a 18 éves lány és a 19 éves férfi gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

200 kiló szemét a fűben

A kalocsai nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 éves fiatalt, aki nagyobb mennyiségű hulladékot rakott ki egy földút mellé. Ügyében vádemelést javasolnak.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.