Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 11. 28., cs - 08:38
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, akiket bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 15 főt állítottak elő, közülük 2 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

 

Megyénk közútjain a rendőrök 5 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű balesetben 1 személy vesztette életét, 4 közúti közlekedési baleset könnyű sérüléssel végződött.

 

 

Az egyik berettyóújfalui élelmiszerüzlet biztonsági őre 2013. november 27-én 11 óra körüli időben telefonon tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, mert a boltban lopáson ért tetten egy férfit, aki egy üveg szeszesitallal távozott az üzletből.

A helyszínre érkező járőrök megkezdték az adatgyűjtést, melynek eredményeként beazonosították a tolvajt, akit lakásán elfogtak és előállítottak a kapitányságra, ahol meghallgatását követően a rendőrök őrizetbe vették a biharkeresztesi lakost.

 

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – miatt kezdeményezte a 49 éves férfi gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

200 kiló szemét a fűben

A kalocsai nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 éves fiatalt, aki nagyobb mennyiségű hulladékot rakott ki egy földút mellé. Ügyében vádemelést javasolnak.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.