Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 11. 27., sze - 09:15
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra intézkedései.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén a rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, közülük 2 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján. Az egyenruhások 18 főt állítottak elő, közülük 4 személyt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely könnyű sérüléssel végződött.

 

 

 

A debreceni járőrök 2013. november 26-án 9 óra 20 perckor az egyik helyi nagyáruházban elfogtak két 15 éves lányt, akiket az üzlet biztonsági őre ért tetten, amint az üzletben édességet ettek, majd fizetés nélkül távoztak. A rendőrök a konyári lakosokat előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol meghallgatták, majd szabálysértési őrizetbe vették őket. Az eljárás alá vont fiatalkorú lányok tulajdon elleni szabálysértés – lopás – miatt 72 órán belül bíróság elé állnak.

 

 

 

Egy nő és egy férfi 2013. november 26-án 10 óra 15 perc körüli időben, Debrecenben a Piac utcán található egyik drogériában mosószeres dobozt rejtettek a ruházatukba, majd fizetés nélkül akartak távozni az üzletből. Az üzlet biztonsági őre a két helyi lakost lopás közben tetten érte és telefonon értesítette a rendőrséget. A bejelentést követően a helyszínre érkező járőrök elfogták és a kapitányságra előállították a 38 éves nőt és a 30 éves férfit, akiket a rendőrök meghallgattak. A Debreceni Rendőrkapitányság ellenük tulajdon elleni szabálysértés – lopás – miatt indított eljárást.

 

 

 

Az egyik debreceni lakberendező üzlet biztonsági szolgálata 2013. november 26-án 11 óra 55 perc körüli időben telefonon tett bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére, mert az áruházban észrevették, ahogy egy férfi késeket és bárdokat rejtett a ruházatába, amelyekkel fizetés nélkül távozott a pénztártól. A helyszínre érkező járőrök elfogták és előállították a kapitányságra a tolvajt, akit meghallgatását követően szabálysértési őrizetbe vettek a rendőrök. A Debreceni Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés – lopás – miatt kezdeményezte a 32 éves turai lakos gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.

 

 

 

A Debreceni Rendőrkapitányság tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást egy 23 éves nő ellen. A hajdúhadházi lakost a járőrök 2013. november 26-án 18 órakor Debrecenben a Hadházi út és Kurta utca kereszteződésében tetten érték, miközben szexuális szolgáltatást kínált anyagi ellenszolgáltatásért az arra közlekedőknek.

A rendőrök a nőt elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, meghallgatták és szabálysértési őrizetbe vették. A szabálysértőt 72 órán belül gyorsított eljárásban bíróság elé állítják.

 

 

 

A hajdúnánási járőrök 2013. november 26-án 14 óra 30 perckor Nagybagota külterületén egy férfit igazoltattak. Az intézkedés során a rendőrök megállapították, hogy a 40 éves görbeházai lakos ellen a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. Az egyenruhások V. Jánost elfogták és a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók bűnügyi őrizetbe vették.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

200 kiló szemét a fűben

A kalocsai nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 21 éves fiatalt, aki nagyobb mennyiségű hulladékot rakott ki egy földút mellé. Ügyében vádemelést javasolnak.

 

Körzetük az autópálya – volt

Egy rablópáros az M5-ös sztrádán rabolta ki apát és fiát, de a gyanú szerint a bűnlajstromuk itt még nem ér véget. Egyikük már rendőrkézen van.

 

Welcome home rendőrmódra

Nyaralni ment családjával a 8 milliós rablás után, hazaérkezésekor elsőként a budapesti rendőrök üdvözölték, és a kertben elásott millióktól is búcsúzhatott.

 

Felismeri?

A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.