Hírek Hajdú-Bihar megyéből

2013. 07. 29., h - 09:29
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra hírei.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az elmúlt 24 órában 12 személyt fogtak el, 2 főt az ellenük érvényben lévő körözés miatt, 10 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Az egyenruhások 14 személyt állítottak elő, közülük 4 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Megyénk közútjain a rendőrök 1 könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

 

Ittas állapotban okozott közlekedési balesetet kerékpárájával az a debreceni férfi, aki 2013. július 28-án este a 35. számú főút – Debrecen-Józsa közötti szakasza – mellett lévő kerékpárúton közlekedett Debrecen irányából Józsa irányába. Az éjszakai korlátozott látási viszonyok ellenére a járművén nem használta a világítást, valamint a kerékpárúton nem a jobbra tartási kötelezettségének megfelelően haladt, ezért összeütközött egy vele szemben, szabályosan közlekedő kerékpáros nővel, aki ennek következtében felborult és megsérült.  

A helyszínre érkező rendőrök alkohol tesztert alkalmaztak mind a két kerékpárossal szemben és ekkor derült ki, hogy a férfi ittas állapotban hajtotta a kerékpárt, ezért vérvétel miatt az orvosi ügyeletre állították elő. A 41 éves férfi ellen közigazgatási hatósági eljárást és szabálysértési eljárást indítottak a balesethelyszínelők.

 

A Debreceni Rendőrkapitányság szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az ellen a 38 éves külföldi nő ellen, aki 2013. július 28-án délután az egyik debreceni nagyáruházból különböző elektronikai árucikkeket tulajdonított el.

A nő az áruház műszaki osztályról egy hajvasalót és egy hajszárítót lopott el úgy, hogy a tárgyak csomagolását az egyik próbafülkében eltávolította, majd azokat táskájában elrejtve, fizetés nélkül távozott a kasszától.

Az üzlet biztonsági őrei azonban látták cselekedetét, ezért megállították és visszatartották a rendőrök kiérkezéséig. A helyszínre érkező egyenruhások a nőt elfogták és a kapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.  Ellene – szabadlábon hagyása mellett – folyik az eljárás.

 

A Püspökladányi Rendőrkapitányságon egy 53 éves helyi nővel szemben, tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás. A nő 2013. július 28-án délelőtt egy helyi áruházból élelmiszert lopott, de az épületből már nem sikerült távoznia, ugyanis a biztonsági őrök megállították és értesítették a rendőrséget.

A nőről kiderült, hogy egy nappal korábban is lopott ugyanebből az üzletből kozmetikai termékeket. A helyszínre érkező járőrök elfogták és előállították a tolvajt a rendőrkapitányságra, majd a meghallgatását követően őrizetbe vették.

 

Elfogták azt a 20 éves nőt és 16 éves fiatalkorú társát, akik 2013. július 28-án délelőtt egy biharnagybajomi tanya közeléből kukoricát loptak. A két személyt a gazda a termőföldön észlelte, majd erről értesítette a rendőrséget. A helyszínre kiérkező járőrök a két kukorica tolvajt elfogták, majd a kapitányságra történő előállításukat követően kihallgatták és őrizetbe vették őket.

Ellenük a Püspökladányi Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés miatt indított eljárást.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság az elfogott tolvajokat 72 órán belül állítja bíróság elé.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Felismeri?

Az ismeretlen férfi egy Nagyorosziban lévő élelmiszer boltba tört be.

 

Eltűnt Hornyák Márta

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik az 54 éves nő eltűnése kapcsán.

 

Volt élettársát fosztotta ki

A tettes át sem vizsgálta a zsákmányt, inkább lefeküdt aludni. Azt egy másik férfi tette meg, majd az így szerzett kártyával fizetett. Az esztergomi nyomozók mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki, egyiküket őrizetbe vették.