Hírek Bács-Kiskun megyéből

2019. 07. 31., sze - 08:21
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 óra eseményei.

 

A Bács-Kiskun megyei határszakaszon szolgálatot teljesítő egyenruhások 2019. július 30-án 0 óra és 24 óra között három esetben összesen 53 külföldit tartóztattak fel Kelebia, Katymár és Hercegszántó közigazgatási területén. Az illegális migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

Ugyanebben az időszakban a szolgálatban lévő állomány Bácsbokod térségében két migránst akadályozott meg abban, hogy jogellenesen Magyarország területére lépjenek.

Ezen a napon a rendőrök négy személyt fogtak el, valamint további négy előállításáról intézkedtek. Közülük egy fő bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel járó, valamint hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek az egyenruhások.

Az 53-as számú főúton közlekedett Tompa felől Kiskunhalas irányába 17 óra 30 perc körül egy 22 éves kecskeméti férfi egy Opel Astra típusú személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint az út 61.870-es méterénél nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg járműve sebességét, ezért letért az útról, majd egy fának ütközött. A baleset során a sofőr – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett.

 

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kiszűrve

Német hatóságok által körözött autót foglaltak le a nyomozók Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

A nyomozók nem engedték kihűlni a nyomokat

A szerencsi rendőrök – közel – két évvel ezelőtti rablás ügyében végzett kitartó nyomozásukkal törlesztették azt az adósságot, melynek során őrizetbe vették egy bodrogkeresztúri idős nő bántalmazóját.

 

Ittasan vezetni veszélyes

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonkét ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminckilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

 

Szóljon, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személy azonosításához.